Aprócukrász nyári tábor 2023
idén nyáron megnyílik stúdiónk az apró cukrászok számára is!
Apró cukrászoknak szóló kezdő és haladó szintű nyári cukrász táborunk, egy felejthetetlen élményt és időtöltést jelenthet a 7-14 éves gyermekeknek a nyári szünidőben. Cukrász táborunk tele sütéssel-főzéssel, „cukrászkodással”, játékokkal, szórakoztató programokkal és igazi kreatív kulináris élményekkel. Minden héten, a hét 5 napján a gyerekek betekintést kapnak a profi cukrászok munkájába, hiszen az ő vezetésükkel saját kezűleg készíthetik el a finomabbnál finomabb édességeket és desszerteket, édes és sós süteményeket. A kis cukrászmesterek profi cukrászaink vezetésével vidám hangulatban, de komoly munkával tanulják meg az édességek elkészítési technikáit és titkait, akár kedvet kapva ennek a csodás szakmának a további gyakorlására.
Lányok és fiúk, szeretettel várunk benneteket!
Napközis nyári gasztro tábor? Igen!
Ebben az évben is igazi kulináris és kreatív élményt nyújtó cukrász tábort szervezünk, melyben a készségfejlesztő programokkal kiegészítve, teljes mértékben a gyermekekre fókuszálva szeretnénk maradandó élményt nyújtani számukra!
A Cukee Shop eddigi 6 éves működése alatt több mint 1700 felnőtt és köztük gyermek résztvevőnek tartottunk cukrász és hobbicukrász oktatást a jelenlegi 27 féle tematikában, 7 profi cukrász oktatónk közreműködésével. Visszatérő jelentkezőink száma, és az ő javaslataik számunkra meghatározóak, így igényeiket alapul véve alakítjuk ki folyamatosan fejlődő kínálatunkat. Ennek értelmében az igények hívták életre ezt a gyermekeknek szóló nyári cukrász tábort is, mely megoldást jelenthet a szülőnek, boldog és igazi élményekben gazdag napokat pedig a kis cukrászmestereknek.
A gyerekcukrász tábor bízunk benne, hogy felejthetetlen élmény lesz a gyerekek számára, ahogy saját maguk alkothatják meg az édességeket. A tematikát úgy építettük fel, hogy a kisebbek és nagyobbak is megtalálják az ügyességüknek megfelelő tevékenységet. Erről szakmailag felkészült oktató csapatunk gondoskodik a hét minden napján.
Ezúton kérjük a tisztelt szülőket, amennyiben lehetséges, legfőképpen a cukrászat, sütés-főzés iránt érdeklődő gyermekeiket küldjék a nyári táborba, hiszen ez mindenkinek alapvető érdeke, mivel a gyermekük is ebben az esetben fogja igazán jól érezni magát!
Aprócukrász- Alap szintű tematika
A cukrász táborban a kezdő kis cukrászok popcake és cupcake készítést és díszítést tanulhatnak, linzereket sütnek, töltenek és mártanak, édes és sós teasüteményeket sütnek. Egyszerű, de nagyszerű kekszek, sütemények, kevert és omlós tészták kerülnek a sütőkbe, amelyek készítése a gyerekeknek is szórakoztatóak, és amelyeket a kis cukrászok otthon is el tudnak majd készíteni a család legnagyobb örömére. Szaftos brownie különböző feltétekkel, csokoládés cookies ( a legjobb finomság az uzsonnás táskába), omlós tészta kekszek, pillecukor ( a gyerekek kedvenc édessége).
A virágcserép torta egy igazi kis csoda, a gyerekek formázzák, burkolják és díszítik a kis tortácskájukat, kókuszgolyó alapból állatfigurákat készítenek ( csiga,süni,katica,stb.), kópé linzert készítenek, és idény jellegű gyümölcsökkel töltött gyümölcskosarakat formáznak és sütnek saját készítésű krémekkel.
Kiegészítő programok: 15.00-16.00 óra
Arcfestés, csillám tetoválás – Bohóc műsor – Bűvész műsor – Zenei programok – Kreatív fejlesztő programok
Indul: június 19, 26, július 3, 17, augusztus 14
Aprócukrász - Haladó szintű tematika
A nyári haladó gasztro tábort az új jelentkezők közül a kicsit nagyobbaknak, 10 és 14 éves kor között ajánljuk. A cukrász tábor ideje alatt a gyerekek betekintést nyerhetnek a profi cukrászok és egy igazi desszert műhely működésébe. A kis cukrászmesterek, öt napon át ismerkednek szakképzett oktatók/ cukrászmesterek segítségével többek között a bonbon készítéssel, melyeket saját készítésű töltelékekkel töltenek, a csokoládé öntéssel, temperálással. A haladó gasztro tábor során készítünk többféle színű és ízű macaronokat, sütünk brióst és kalácsot, ahol megtanulják a kalácsfonást is, készítenek pitéket és tartokat, készítenek marcipán figurákat és a hét utolsó napján elkészítenek egy saját 10 szeletes tortát, ahol a piskótát is a gyerekek sütik az édességhez.
A gyerekekhez minden nap másik cukrász érkezik, így valódi profiktól tanulhatják meg a cukrászmesterség titkait. A gyerekek maguk készítik el a finom kézműves csokoládékat és süteményeket, elsajátítják az alapvető konyhai műveleteket, sokat tanulnak az összetevőkről és azok felhasználásáról. A programokra természetesen lányokat és fiúkat egyaránt várunk.
Indul: július 10, 24, augusztus 21.
Részvételi információk
A gyerekcukrász tábor hetente indul, hétfőtől péntekig 8.00-tól 16.30 óráig. A program magába foglal napi háromszori étkezést, egy meleg ebéddel. A gyerekek minden nap megkapják a recepteket és az elkészült finomságokat hazavihetik magukkal. A heti cukrász tábor zárásaként a kis cukrászok egy értékes ajándékcsomagot és névre szóló oklevelet kapnak.
Későbbi távozás kérés szerint megbeszélhető, ezzel kapcsolatban, kérjük a jelentkezés után, e-mailben vegyék fel velünk a kapcsolatot.
Maximum létszám 10 fő. A cukrász tábor indulásához szükséges minimum létszám: 6 fő
Korcsoport: Az Alap szintű cukrász tábort 7-12 éves gyerekeknek ajánljuk. Kérjük a jelentkezésnél a gyermek/gyermekek neve mellett tüntesse fel az életkorukat. A gyerekekkel egyszerre több cukrászmester és oktató foglalkozik, így amennyiben szükséges a gyerekeket kor és tapasztalat szerint csapatokra és párokra osztjuk.
A Haladó szintű nyári tábort 10-14 éves korig ajánljuk a cukrász oktatások szakmai szintje miatt.
Napi tematika:
8.00-9.00 óráig érkezés
9.00-9.30 óráig reggeli
10.00-12.00 óráig cukrász oktatás
12.00-13.00 ebéd
13.00-15.00 cukrász oktatás
15.00-16.00 szórakoztató program
16.30 távozás
egyéb fontos információk
Ételtolerancia: Kérjük, amennyiben gyermekének ételérzékenysége/ételallergiája van, a jelentkezésnél a megjegyzés rovatba tüntesse fel, melyet minden esetben személyesen egyeztetünk! Köszönjük!
Higiénia: A gyermekek és felnőttek egészségének megőrzése érdekében mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a magas szintű higiéniás szabályok betartására, fokozott óvintézkedésekkel igyekszünk megteremteni a lehető legbiztonságosabb higiéniás feltételeket.
Biztonság: A gyermekek nem kerülnek kapcsolatba sem a sütővel, sem vágó vagy szúró eszközökkel. Az adott napi programot vezető cukrászmester mellett még 2 fő ( egy óvodapedagógus és egy csoportvezető cukrász), tehát minden nap összesen 3 fő garantálja a gyermekek biztonságát.
Helyszín: A Cukee Shop oktatási stúdiója 1094.Budapest, Berzenczey utca 2. ( bemutató video lentebb)
Klimatizált oktatási stúdiónkban egész nap a legmegfelelőbb környezetben lehetnek a kis cukrászaink, így biztosítva számukra a nyugodt és élvezetes szórakozást.
Napi tematika:
8.00-9.00 óráig érkezés
9.00-9.30 óráig reggeli
10.00-12.00 óráig cukrász oktatás
12.00-13.00 ebéd
13.00-15.00 cukrász oktatás
15.00-16.00 szórakoztató program
16.30 távozás
jelentkezés a táborba
Részvételi díj:
89.900,-Ft/ fő/ hét
Testvér és visszatérő kedvezmény: 10%
A részvételi díj magába foglalja a napi 3 x étkezést, mely reggeli, meleg 3 fogásos ebéd ( leves, főétel, gyümölcs) valamint az elkészített édességek, uzsonna, továbbá egész nap korlátlan tea és hűsítő italok, ásványvíz fogyasztását.
Az elkészített édességeket minden gyermek a nap végén hazaviszi a családjának.
Szülői nyilatkozat a gyermek fertőző betegség mentességéről: LETÖLTÉSHEZ KLIKK IDE!
Fizetési mód:
- Átutalás
A jelentkezés e-mailben történik, a lenti Jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezés után visszaigazoló e-mailt küldünk, mely alapján a hely foglalása a részvételi díj átutalásával történik.
A jelentkezés után személyesen is felvesszük a kapcsolatot a szülőkkel.
Amennyiben a befizetéssel a regisztráció véglegesítésre kerül, a visszaigazolást és a számlát a megadott névre és adatokra e-mailben küldjük vissza.
Minden résztvevő gyermek szülőjével a táborra vonatkozó mindenre kiterjedő szerződést kötünk, valamint megküldjük a részletes programot minden információval, a részletes ebéd menüvel, melyet természetesen a gyermekekhez igazodva alakítunk ki hétről hétre.
Bármely kérdés merülne fel, részben a jelentkezés előtt, vagy a jelentkezés után mindenben rendelkezésre állunk azért, hogy semmilyen probléma a tábor ideje alatt már ne merülhessen fel.
jelentkezési lap
OKTATÁSAINK HELYSZÍNE
Kedves Hallgatóink!
Új címünk 1094 Budapest, Berzenczey utca 2.
A térképre kattintva már tervezheted is az útvonalat!
Szeretettel várunk új stúdiónkban!